Többször előfordul életünk során, hogy különböző szintű nehézségekkel kell megküzdenünk. Amikor nincsenek eszközeink a problémák megoldására, vagy rendelkezésre állnak, de valami miatt nem tudjuk ezeket mozgósítani, elakadunk és kibillenünk egyensúlyunkból. A nehézségek sokasodni kezdenek, labilisnak, kilátástalannak, fenyegetőnek tűnik minden, vagyis bekövetkezik az állapot, amit válságnak nevezünk. A válság érintheti életünk egy, (család, párkapcsolat, munkahely, testi-lelki egészség) vagy több területét, lehet gyors lefolyású, vagy évekig tartó. Bárhol is tartunk ebben a romboló lelki folyamatban, fontos, hogy ne érezzük tehetetlennek, kiszolgáltatottnak magunkat, tudjuk más megvilágításban is látni a problémánkat és megtaláljuk a kivezető utat.
Az általunk meghirdetett csoport segít abban, hogy:
* Tudatosítsuk és bővítsük a nehéz élethelyzetek, válságok leküzdésére szolgáló eszköztárunkat.
* Vágyaink, céljaink a megvalósítás irányába mozduljanak.
* Saját igényeinket és érdekeinket megfelelő módon tudjuk képviselni.
* Szembe nézzünk és megbirkózzunk a veszteségeinkkel
Keretek:
Időtartam: 10x4,azaz 40 óra
Időpontok: hetente szombatonként, 14-18 óráig
Első alkalom: október 20. Csoport létszám: 8-10 fő
Helyszín: Ferenciek tere közelében
További részletes információ:
A csoport részleteivel kapcsolatosan érdeklődni, illetve jelentkezni október 15-ig az alábbi e-mail címen lehet.
Minden érdeklődőnek válaszlevelet küldünk, amely tartalmazza a részletes információkat!
Kreácsik Judit és Papp Ákos