Válságok és megküzdési stratégiák címmel az Önfejlesztő kurzusok tréninget hirdet

Többször előfordul életünk során, hogy különböző szintű nehézségekkel kell megküzdenünk. Amikor nincsenek eszközeink a problémák megoldására, vagy rendelkezésre állnak, de valami miatt nem tudjuk ezeket mozgósítani, elakadunk és kibillenünk egyensúlyunkból. A nehézségek sokasodni kezdenek, labilisnak, kilátástalannak, fenyegetőnek tűnik minden, vagyis bekövetkezik az állapot, amit válságnak nevezünk. A válság érintheti életünk egy, (család, párkapcsolat, munkahely, testi-lelki egészség) vagy több területét, lehet gyors lefolyású, vagy évekig tartó. Bárhol is tartunk ebben a romboló lelki folyamatban, fontos, hogy ne érezzük tehetetlennek, kiszolgáltatottnak magunkat, tudjuk más megvilágításban is látni a problémánkat és megtaláljuk a kivezető utat.

Az általunk meghirdetett csoport segít abban, hogy:

* Tudatosítsuk és bővítsük a nehéz élethelyzetek, válságok leküzdésére szolgáló eszköztárunkat.

* Vágyaink, céljaink a megvalósítás irányába mozduljanak.

* Saját igényeinket és érdekeinket megfelelő módon tudjuk képviselni.

* Szembe nézzünk és megbirkózzunk a veszteségeinkkel

Keretek:

Időtartam: 10x4,azaz 40 óra

Időpontok: hetente szombatonként, 14-18 óráig

Első alkalom: október 20. Csoport létszám: 8-10 fő

Helyszín: Ferenciek tere közelében

 

További részletes információ:

A csoport részleteivel kapcsolatosan érdeklődni, illetve jelentkezni október 15-ig az alábbi e-mail címen lehet.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Minden érdeklődőnek válaszlevelet küldünk, amely tartalmazza a részletes információkat!

 

Kreácsik Judit és Papp Ákos

Rólunk

Az Alapítvány elnevezése a Tenyeremre tettem a lelkem… című József Attila versből származik:
„Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!”
A „százlátó üveg” mint szimbólum, azt a törekvést jelenti számunkra, hogy segítő munkánk során igyekszünk sokszínű válaszokat keresni. Alkalmazzuk a szociális munka, mentálhigiéné és pszichológia eszköztárát. Fő célkitűzésünk a mentális és addiktológiai problémákkal küzdő emberek támogatása.
Az Intaházi pszichiátriai és addiktológiai rehabilitációs osztály kiemelt együttműködő partnerünk.

Kapcsolat

Százlátó üveg Alapítvány

Alapító: Faludy Judit
Kuratórium elnöke: Papp Ákos
Hivatalos székhely: 1053 Budapest, Ferenciek tere 4. 3. 10/a
Alakulás éve: 2009
Bírósági bejegyzés száma: 10725
Bankszámlaszám: 11707024-20473556-00000000 (OTP Bank Zrt.)
E-mail: szazlatouveg@gmail.com
Adószám: 18198960-1-41