Mentálhigiénés program pedagógusok részére
A program célja a pedagógusok szakmai személyiségének megújítása, fejlesztése. A napjaink társadalmi helyzetében a pedagógusokra nagy teher hárul, mivel sokszor sokféle-, számos esetben ellentétes elvárásnak kell megfelelniük. Az oktatás területén is megjelenő bizonytalanság, kiszámíthatatlanság szinte szünet nélkül készenléti, stressz állapotot tart fenn. Így érthető, hogy, mint az iskolai folyamatok meghatározó szereplői, részben a gyerekek biztonsága, részben saját biztonságérzetük megőrzése érdekében törekednek az állandóságra, és gyakran még akkor is ragaszkodnak a hagyományokhoz, a korábban bevált rutinhoz, ha egyre nyilvánvalóbb is, hogy szemléletváltozásra, a módszertani eszközök megújítására lenne szükségük. A felismerés hiányában a pedagógus kezdeti színes, lelkes egyénisége megkopik, elszürkül, elfárad. Ahhoz, hogy képes legyen sikeres, elégedett szakember maradni, fel kell vállalnia saját tudati, lelki folyamataira, azok változásaira való figyelmet. A változás képességére tehát szükség van úgy, hogy a belső biztonságérzet megmaradjon. A pedagógus már azzal, hogy képes a változásra, belső biztonságra és magabiztosságra tesz szert, minek következtében szakmai kompetenciája megerősödik, megújul.
- A program célcsoportja, egy iskolai pedagógus munkacsoport. Létszáma maximum 20 fő.
- Időtartama: 20 x 45’
- Helye: csoportok indítása folyamatosan budapesti általános és középiskolákban
- Csoportvezető: Ferenczi Ági
A program tematikája
- Külső, belső elvárások, - megfelelés, teljesítmény,az egyéni terhelhetőségi szintünk.
- Frusztráció tűrés, stressz-kezelés, relaxáció.
- Kinek szabad haragudni és hogyan?
- Konfliktus helyzetek megoldása. Tudunk-e nemet mondani?
- Kommunikáció – erőszakmentes, segítő beszélgetési mód.
- Estmegbeszélés (szupervízió) módszerének megismertetése iskolai keretek között. (A szupervízió alapvető célja a szupervizáltat kapcsolatba hozni a saját problémájával. Ennek eszközei a csoport részéről a reflexió,önreflexió, tükrözés, a visszacsatolás. További cél az önreflektáló képesség kiszélesítése.)
- Erőforrásaink.
- Mitől érezzük magunkat sikeresnek?
A csoport saját élményű, interaktív technikával pszichodramatikus elemekkel, a szupervízió módszerével dolgozik.
A program várható eredménye, hogy a résztvevők ismereti és tapasztalati anyaga bővül, illetve felfrissül. Nő a rugalmasságuk, könnyebben kezelik a munkájuk során felhalmozódó pszichés terheket. Érzékenyebbek, tudatosabbak lesznek a saját belső kognitív és lelki folyamataikra. Pontosabban mérnek fel helyzeteket, határozzák meg a saját helyüket, szerepüket és bátrabban változtatnak a már elavult vagy destruktív elemeken. A változásoknak nem áldozatai, hanem aktív kompetens résztvevői lesznek.